MIMIKRI testkezelés

kmjnhbgv
Amikor meg akarod érteni mások viselkedését, cselekedeteit, nézőpontjait, akkor ezeket lemásolod (mimikrized), pusztán a jobb megértés miatt. Sajnos így az ő valóságuk leutánzásával (mimikrijével) teremted az életed ahelyett, hogy saját választásaid alapján tennéd. 


A másolás természetes, velünk született képességünk, aminek a célja az alkalmazkodás, a beilleszkedés környezetünkbe. Így tanulunk sok mindent gyermekkorunkban is, pl. járni, beszélni. Ez a folyamat legtöbbször tudattalan.

Később azonban olyan dolgokat is lemásolunk, melyek nem hozzájárulások az életünkhöz és közben saját tiszta érzékelésünket, befogadásunkat lezárjuk.

A Mimikri kezeléssel megváltoztathatod ahol mások valóságának leutánzásával teremted az életedet ahelyett. Kikulcsolja a testedbe mélyen bezárt mintákat, hogy többé ne add fel magad a megfelelési kényszeréből. A másolások kikulcsolásával elkezdheted a saját életedet teremteni választva azt, ami neked könnyed és örömteli. 
(Teljes elnevezés: Mások útjai és valósága biomimetrikus és biomimetrikus MIMIKRI-jének eltörlése és megsemmisítése és feloldása (átvett mintázatok törlése))

Ha úgy érzed, hogy mindig ugyanazt teremted, bármennyire is igyekszel változtatni, érdemes ránézni, kinek a valóságát éled. Mi az, amit a testedbe zártál, ami benne tart abban, hogy folyamatosan valaki más valóságát utánozd le (mimikrizd), ezáltal ne tudatosan teremtsd az életedet, ahelyett, hogy a saját választásaid vezetnének.

Biomimetikus minden, amit átmásolsz az életedbe és bezársz a testedbe. Biomimetrikus pedig amikor önmagadat próbálod a környezetedben megtalálni, ezért igyekszel tökéletesen illeszkedni mások világába.

Mit teremtene az életedben, ha a Mimikri energetikai testkezelés segítségével megszabadulnál a mások valóságától és felfedeznéd a saját lehetőségeidet?

 

 

ÁRAK, BÉRLET-ÁR: 

Az ősz, a nyár vége általában véve is megterhelőbb időszak felnőttnek, gyereknek egyaránt.. a világban zajló események miatti bizonytalan időkben még inkább.. Szeretnénk hozzájárulás lenni, hogy Mindenki könnyebben vehesse az akadályokat, iskolakezdést, őszi időszakot.. ezért most EXTRA AKCIÓS ÁRAKKAL VÁRUNK BENNETEKET (bordóval jelölve a kedvezményes ár)

Access Bars / Access Testkezelések/Aroma Szeánsz:  12.000 Ft (~ 60-90 perc) helyett 9.000Ft 
Gyerekeknek 5-14 éves korig: 6.000 Ft (~30-60 perc) helyett 4.500 Ft

 

Gyors, látványos és extra kedvezményes változásra vágysz? Akkor a BÉRLETET neked találtuk ki!

Kapj kezelést heti rendszerességgel és változz turbó fokozatban:

ACCESS BÉRLET
 (
 5 alkalom):  35.000 Ft azaz 7.000Ft / alkalom
GYEREK BÉRLET 5-14 éves korig ( 5 alkalom):  17.500 Ft azaz 3.500Ft / alkalom

(A Bérlet névre szóló, 1 személy által felhasználó, 1 hónapig érvényes - természetesen betegség esetén rugalmasan egyeztetünk)



Kövess minket a Facebook-on, ahol újabb és újabb bepillantást nyerhetsz az ACCESS - és a mi világunkba. Tanfolyamokról, BARS® cserebere délutánokról,  egyéb lehetőségekről az ESEMÉNYEK menüben tájékozódhatsz √
Várunk szeretettel ♥

Kérdésed van? Keress bátran ELÉRHETŐSÉGEINK egyikén ♥

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre és egy próba BARS kezelés az ajándékod
Elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatót

Készítette: Mobilbarat.hu - Mobilbarát weboldal és webáruház